Szervezők

Műegyetemi Katolikus Közösség Budapesti Római Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség CsüCsop

Abai Anna Abai Anna (BME-GÉK)
Szeptemberben kezdem 5. félévemet a Műegyetem Gépész karán. Azért nem vagyok annyira "kocka": szabadidőmben szívesen fuvolázok, gitározok. Szeretek táncolni. Az első Keresztény Gólyatáborban résztvevőként, a másodikban már segítőként vettem részt, mindkettő nagy élmény volt! Ja, és semmi hátrányom nem származott abból, hogy nem voltam a hivatalos egyetemi gólyatáborban. Sőt...! A többit majd személyesen! Várunk!
Antali Máté Antali Máté (BME-GÉK)
Ősszel utolsó BSc félévemet kezdem a gépészmérnöki karon, három éve vagyok az MKK tagja. Jellemző rám, hogy egyszerre túl sok mindent szeretnék csinálni és kicsit lökött is vagyok. Szabadidőmben szeretek kosarazni, biciklizni, kirándulni. Zongorázgatom és gitározom is néha. Nagy lépés az életben az egyetemi élet kezdete, és remélem, a Jóisten kegyelméből olyan lehet ez a néhány nap, hogy megerősödve és vidáman vágtok majd neki az 5-6 elkövetkezendő évnek.
Bakó Noémi Bakó Lulu
Negyedévemet fogom kezdeni a műegyetem terméktervező mérnöki szakán, és az MKK-ban is. Nagyon szeretek nevetni, és másokat megnevettetni is, és ezt a tevékenységet rendszeresen űzöm. Szeretem a kézműveskedést, a természetjárást, az énekelést, a zenét, a kisgyerkőcöket, a jó beszélgetéseket, a fagylaltot és a lédús őszibarackot. Szerintem nagy szükség van erre a táborra, csakúgy mint az összetartó közösségekre, sokkal könnyebb az Úrral és együtt az árral szemben úszni.
Csató Berci Csató Berci (BME-GÉK, 2.évf)
2 éve életem egyik legjobb táborában vehettem részt az Mkk jóvoltából. Fergeteges 4 nap volt, ami elindított a közösség felé is, aminek már 2 éve tagja vagyok. Annyira jól sikerült, hogy tavaly már a szervezők csapatát erősítve indultam Esztergomnak. Szabadidőmben szívesen sportolok (bicikli, foci, röpi, túrázás) illetve a gólyatábor óta megkedveltem a táncolást is.
Csiki Erika Csiki Erika (BCE-GTK vezetés-szervezés)
2006 őszétől Marosvásárhelyen egy nemzetközi egyetemista szervezetben tevékenykedtem, így kerülhettem már több mint egy éve Budapestre. Idén kezdem az első évemet mesterszakon, és nagy örömömre szolgál, hogy keresztény táborban lehetek segítő. Hiszem azt, hogy mindenki számára tartogat Isten egy utat, egy hivatást, egy szerepet a társadalomban. Ezt mi magunknak kell megtalálnunk, mi magunk kell kitaposnunk az ösvényt és az útban álló gallyakat. Tedd meg ezt a lépést, gyere el a táborba! Hasznos útravalóddá válhat a mindennapok kihívásaiban!
Daubner Lóri Daubner Lóri (BME-VIK, BME-GTK)
Fontosnak tartom, hogy az ember tartozzon valamilyen közösséghez, amely nemcsak lelki támaszt jelent, hanem a hétköznapokban is segítséget nyújt. Ezért jó az MKK, ezért hasznos a gólyatábor is. Használjátok ki a lehetőségeket! Ne szalasszátok el, nehogy csak az maradjon meg belőle, hogy ismét egy jó program, amin jó lett volna részt venni... Mert sok dolog értelmére és jelentőségére csak később jön rá az ember.
Gilyén Andris Gilyén Andris (ELTE TTK)
Frissen BSc diplomáztam az ELTE matemtikus szakán és ugyanitt folytatom jövőre MSc-n, szóval egy kicsit most én is gólya vagyok. Szeretek kutatni, különböző innovációkat kitalálni, ez a szenvedélyem már középiskolás korom óta hajt. Ezen kívül nagyon szeretem a természetet és szeretek mindenféle sportot. Középiskolás koromban aktívan cserkészkedtem is. Aztán az egyetem nagy váltás volt, és éreztem, hogy szükségem van valami kapaszkodóra, egy egyetemista közösségre. Végül két évvel ezelőtt egy évfolyamtársam révén elmentem a Csücsopra, ahol megtaláltam a helyem.
Ladányi Márta Ladányi Márta (BME-VBK környezetmérnök)
Egy kicsi keresztény intézménybe jártam óvodás koromtól érettségiig, ezért talán az átlagnál még nagyobb gondott okoz(hat)ott (volna) a beilleszkedés egy olyan óriási és nagyon világi légkörbe, mint az egyetem. Szerencsére a kezembe nyomtak egy szórólapot a Műegyetemi Katolikus Közösségről, aminek kapcsán bekerültem ezen tábor szervezői közé is. Nem bántam meg, hogy lassan két éve elvettem azt a szórólapot. A legtöbb szabadidőmet a plébániámon töltöm, a ministránsokat terelgetem és a gitáros zenekarban pengetek."
Melles Kristóf Melles Kristóf (BME KSK III.)
'Megszülettem, Te adtad életem.....'
Isten él, s azt szeretné, hogy az ő útját járjuk, és nem szeretné, hogy unatkozva töltsük el azt, tehát feladatot is ad. Nekem jelenleg azt, hogy egyetemi hallgató legyek, s hogy lediplomázzak decemberben közlekedésmérnökként. Ha pedig nem ezen agyalok, akkor olvasok, néptáncolok, vagy pedig élvezem azt, hogy milyen csodálatos a teremtett világ. A gólyatáborban a fizikai betevők terén mozgolódom, s velem kell orditani, ha túlszámolom egy tésztasaláta hozzávalóit:)
Nemes Ákos Nemes Ákos (ELTE TTK)
Harmadéves kémia szakos hallgató vagyok az ELTÉ-n, kutatási témám az hidrogén tüzelőanyag-cellák belső szerkezete. Két éve járok Csücsopra, amely nagyon élő és megtartó közösség, és a szabadidőm nagy részét az ott megismert emberekkel töltöm. Emellett rengeteg zenélek és énekelek a barokktól a modern Big Bandig minden stílusban. A közösség a legfontosabb az ember életében, akkor tudunk fejlődni, ha a körülöttünk állók tudnak segíteni, hogy rácsodálkozzunk Isten művére.
Szénás-Máthé Gábor Szénás-Máthé Gábor (BME-VET-NF)
Villamosmérnök tanonc vagyok a Műegyetemen, jelenleg Székesfehérváron töltöm a szakmai gyakorlatom. Hobbim a kerékpározás, Budapest-járás, valamint a (torony)órák és egyéb mechanikus szerkezetek javítása. Könnyebb a kezdeti nehézségeket leküzdeni, ha az ember nem ismeretlenként érkezik meg az egyetemre, a tábor ebben (is) kíván segítséget nyújtani. Ha lett volna az én időmben ilyen, biztos részt vettem volna rajta! Ha a táborral, vagy a BME-vel kapcsolatban bármilyen kérdésed felmerül, keress bizalommal!
Uzsaly Bence Uzsaly Bence
Pécsett nőttem föl, három testvérem van. 2008-tól mostanáig az ELTE-BTK-ra jártam, párhuzamosan levelező tagozaton tanultam a Szegedi Tudományegyetemen földrajz szakon. Szeptembertől a Zeneakadémián folytatom tanulmányaimat zenekar- és kórusvezető szakon. Szabadidőmben többféle közösségbe járok, sportolok, kórust vezetek, komponálok és zongorázom. Szeretem a vidámságot és a változatosságot. Az első keresztény gólyatáborban gólyaként voltam, és annyira megtetszett, hogy azóta visszajárok szervezni.
Wacha Gábor Wacha Gábor
Végzős (harmadéves) BSc-s villamosmérnök hallgató vagyok a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, beágyazott információs rendszerek szakirányon. A Műegyetemi Katolikus Közösséghez (MKK) tartozom. Szabadidőmben szeretek olvasni, zenével foglalkozni, gitáron játszani, kirándulni.
...és még sokan mások.